ZÜMMisuli 7.nap – Nagy tényezők, a méhek kicsi életében

Az ember nem is gondolná, hogy  egy ilyen csöpp kis teremtménynek mennyi mindennel kell megküzdenie nap mint nap. Nagyon sok dolog befolyásolja a mi pici méheink életét, és még, sajna, mi emberiség is ráteszünk egy nagy lapáttal. A mai részben ezekről a tényezőkről lesz szó, ezzel szeretnénk egy picit közelebb hozni a méheket a kis szívetekhez! 🙂

 

Nagy tényezők a méhek kicsi életében

Mindenek előtt fontos megjegyeznünk, hogy különbséget kell tennünk a főként méhészek által tartott házi méhecskék és a vadméhek között. Az Egyesült Nemzetek Szövetsége Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete szerint a világszerte tenyésztett háziméh kolóniák száma 1961. évben indult növekedésnek. A vadméhek helyzete egy icipicit bonyolultabb: több, mint 20 000 különböző vadméhfaj létezik, és mindegyiknek megvannak a maga tulajdonságai és igényei. Ha emlékeztek a Zümmisuli indulásának első blogbejegyzése pont erről szólt. Szóval, mint mi emberek, ők is különbözőek és nem általánosíthatók.

Sajnos azonban egy valami igaz mind a házi méhekre, mind a vadméhekre: a szignifikéns csökkenő tendencia – legalábbis sok olyan területen, ahol vizsgálatokat folytattak. Általában véve elmondható, hogy a sok kutatás és információ ellenére még mindig édeskevés adat és információ áll rendelkezésünkre ezekről a csodalényekről, akiknek élete komplex, szervezettsége és közösségtudata egyszerűen lenyűgöző, tevékenysége pedig pótolhatatlan. Na, de melyek tehát a méhek életét befolyásoló külső tényezők? Egyeznek-e ezek a tényezők a házi méhek és vadméhek esetében? Ezen kérdéskörökről szeretnénk nektek röviden egy átfogó képet adni.

 

Táplálkozás és élőhely

A méhek a virágok nektárjával és pollenjével táplálkoznak, melyet nagyon sokféle virágról gyűjtenek be. Erre részletesebben kitértünk már a korábbi blogbejegyzésekben. Jó minőségű táplálékra van szükségük az egész idény alatt. A méhészek kaptárokat készítenek a méheknek lakhelyül, így rengeteg külső negatív tényezőtől megszabadulnak (nem hiába emlegetjük a méhészek munkáját oly nemesként). A vadméhek korhadt fák üregeiben alakítják ki otthonaikat, nekik nem igazán van más választásuk…Korábban a ZÜMMizéria facebook oldalán találkozhattatok a mi kis darázsgarázsunkkal, na ilyen kis házikókkal segíthettek a méhecskéknek akik a vadonban élnek. Ne felejtsétek el, hogy nem kell túlbonyolítani. Mi a bevételeink 10%-t (az OMME-n kívül) a  Magyar Madártani Egyesületbej adjuk. Az ő oldalukon is találtok nagyon szuper leírásokat arról, hogyan kell profi darázsgarázst építeni 😉

A házi méhecskékkel szemben a vadméhek általában egyféle növényből táplálkoznak, és specifikus élő- és fészkelőhelyet igényelnek. A házi méhek táplálékforrásainak és a vadméhek élőhelyeinek csökkenése a legnagyobb veszély e beporzókra nézve. Napjainkban a vidéki táj nem biztosít az egész idény alatt legelőterületet a házi méheknek, megfelelő táplálékforrásokat, egyben élőhelyeket a vadméheknek. Hála a felelőtlen permetezésnek, a méhek figyelmen kívül hagyásának, a rétek kiirtásának stb. a sort még bőven lehetne folytatni. 🙁

 

Méhészeti hatások (főként házi méheknél)

A méhészek közvetlen hatással vannak méheik egészségére azáltal, hogy élelmet, élőhelyet és biztonságos környezetet biztosítanak a kolónia számára, ők sincsenek a legegyszerűbb helyzetben. De mondjuk ki kerek perec: a segítségük nélkül a háziméhek manapság aligha lennének képesek túlélni Európában. A kolóniák 2-3 év alatt elpusztulnának többek közt a Varroa atkafertőzés következtében is. Ez a kicsiny, Ázsiából származó élősködő és a vele való küzdelem többé-kevésbé kitölti a méhészek mindennapjait Európában és Észak-Amerikában. Nagyon csúfságos kis lények ezek az atkák…fúj!

Időjárási viszonyok

A kedvezőtlen időjárási viszonyok, mint a nagyon hideg tavasz, azáltal befolyásolják a méhek egészségét, hogy csökkentik a kirepülési és legelési lehetőségeket, továbbéheznek szegénykék, valamint csökken a kolónia számára gyűjtött nektár és pollen mennyisége is, aminek később negatív hatása lesz az utódfejlődésre. Gondolhatjátok hogyha minket embereket ennyire megzavar a front, akkor ők mit érezhetnek. Teljesen ki vannak téve a környezeti hatásoknak, a méhészeknek. Ne nehezítsük az életüket még mi is!

 

Genetikai tényező

Az elmúlt évtizedek és évszázadok házi méhtenyésztése, ami magában foglalja a hosszú távú beltenyésztést, kedvező tulajdonságokat alakított ki, mint a kisebb rajzás és fokozott méztermelés. Másfelől viszont valószínűleg a genetikai diverzitást, valamint a méheket parazitákkal és betegségekkel szemben ellenállóvá tevő tulajdonságok csökkenéséhez vezetett, mint minden háziasított fajtánál (lásd kutyusok is). A populációszintű genetikai diverzitásnak a jelenlegi tenyésztési módok okozta csökkenése miatt vélhetően a királynők életképessége is csökkent, márpedig ezt is megtanultok korábban, hogy ő a család szíve-lelke és összetartó ereje.

 

Mezőgazdasági hatások

A világ számos régiójában intenzív mezőgazdálkodás folyik, ezzel nem árultunk el nagy titkot. Ennek eredményeként nagy területen folyik monokultúrás gazdálkodás, és csökken a vadméheknek élőhelyet nyújtó virágos vadnövényekkel borított terület mennyisége. A növényvédő szerekről (peszticidekről) gyakran állítják, hogy a méhek egészségét károsító egyik fő tényező. Ezt azonban nem támasztják alá tudományos bizonyítékok. A legtöbb olyan esetben, amikor a méheket növényvédő szer károsította, az a nem megfelelő vagy felelőtlen használat következménye volt.

 

Betegségek

A mézelő méhek egészségét és életben maradását számos betegség és ragadozó veszélyezteti, melyek legyengíthetik a családot és a kolóniát, csökkentve a túlélési esélyüket, mintha szegényeknek így is nem lenne elég bajuk. A Varroa atkán kívül a kolóniát legyengíthetik más élősködők (mint a viaszmoly vagy a kis méhkas bogár), betegségek (melyeket gombák, baktériumok vagy vírusok okoznak) vagy ragadozók (mint az ázsiai óriás lódarázs).

 

A Varroa atka, vagyis a háziméh legádázabb ellensége

Napjaink méztermelésének sikere nagy mértékben függ a hatékony varroóziselleni védekezéstől.

Pár alap információ erről a nem kellemes kis lényről:

A felnőtt nőstény Varroa-atka egyedek 1,1 x 1,6 mm-ek, tapintásuk kemény, színűk a vöröstől a sötétbarnáig terjed.A kifejletlen alakok majdnem átlátszóak, testük lapos, és ovális alakú. 4 pár lábuk van. (A méhtetű (Braula caeca) szárnyatlan, 3 pár lába van.

A méhészek egyetértenek abban, hogy a Varroa destructor atka jelenti a legnagyobb veszélyt a nyugati mézelő méhre, nem csoda…rengeteg méhész életét teszi pokollá ez a kis kártevő, aki a méh vérhez hasonló testfolyadékából, a hemolimfából, vagy zsírból táplálkozik. Az atka legyengíti a méh immunrendszerét, ami növeli betegségfertőzés kockázatát. Vírusokat juttat közvetlenül a méhecskébe, a vírusokat halálos veszéllyé alakítva. E vírusok gyorsan elterjednek a kolóniában, és máris megvan a baj.

Hogyan fertőződhet meg egy méhcsalád Varroa-atkákkal?

Rengeteg dolog vezethet ide, ilyen például a méhész más kaptárnál is használt eszközei révén, vagy egyik kaptárból a másikba szálló varroózissal fertőzött méhek révén. Ahogy nálunk embereknél terjed a vírus, úgy a méhecskéknél is… és itt nem elég a távolságtartás, és a szájmaszk, mert ezek a kártevők nem ismerik a félelmet. Mindent megtámadnak. Előfordulhat az is , hogy nemzetközi méh-kereskedelem révén(import méhanya) jön az atka, de ezt hihetetlen nehéz kiszűrni. Szerencsére a méhészek sok mindent tehetnek e veszedelmes atka legyőzésére, és tesznek is minden egyes nap.

Nyár végén különösen fontos annyi atkától megszabadítani a kolóniákat, amennyitől csak lehet, hogy a kaptárok jó állapotban legyenek a tél beálltakor. Ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy megfelelő számú méh túlélje a hideg időszakot, és tavasszal erős kolóniát építhessen, majd újra indulhasson a csodás körforgás a kaptár életében.

Tudjuk, hogy ez a rész nem a boldogságról, és csodákról szólt, és nagyon fontos tudnotok, hogy nem szívesen beszélünk róla, de muszáj! Meg kell ismernünk minden egyes részét a méhek életének ahhoz, hogy egy nagyon jól felépített védekezést tudjunk véghez vinni. Rengeteget tehetünk mi emberek is értük, a többit pedig bízzuk a szakemberekre !

A következő részben olyan érdekességekkel jövünk majd nektek, amiket már 1-1 Facebook posztunkban megvillantottunk a méhecskékről, de most csokorba fogjuk szedni őket, és egy bejegyzésben olvashattok róluk! 🙂 Találkozunk 1 hét múlva! 🙂

Tájékoztatunk hogy a weboldalon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk.
A honlapunk használatával a tájékoztatásunkat tudomásul veszed.